top of page
Kiss Róbert

Tervezzünk terrazzót! - szerkezet, aljzat, anyagok

Frissítve: jún. 6.

Terrazzo: megfelelő hordozó aljzatra fektetett, kötőanyagba ágyazott nemeskő zúzalék, mely a kötést követően durva- és finomcsiszolást, majd fényezést kap…




 

₪ De mitől is válik terrazzóvá ez a betonjellegű anyagkeverék?

  • Elsősorban attól, hogy kevés kötőanyagot és sok – egymáshoz közel illeszkedő – zúzott kőzetszemcsét tartalmaz. Ez a keverék a kötést és a csiszolást követően egy magas kőarányú felületet ad, így a terméskövekhez hasonlóan fényezhető, polírozható. Ezért a zárt, pórusmentes felülete ideális, időtálló, jól takarítható padlóvá teszi ezt a díszburkolatot.

  • Másodsorban attól, hogy ezek a nemeskő- vagy más értékes, színes őrlemények a kötőanyag színével együtt egységes egésszé, egy új anyagminőséggé válnak. Hangulata, az őrlemények anyaga, aránya, mérete, a kötőanyag színe, típusa aránylag szabadon tervezhető…


Viszont ebbe a kevés kötőanyagba valahogyan bele kell dolgozni azt a sok kőzetszemcsét. No, ez adja a terrazzo szakma nehézségét, de egyben szépségét is. Kézműves jellegével, a korabeli technológia igényességével felvértezve kell megfelelnie a mai kor és a mai épületszerkezetek által támasztott igényeknek.

Hogyan? Nézzük meg!

 

 


A TERRAZZO BURKOLAT SZERKEZETE, ALJZATA, ANYAGAI

 

 

kezdjük egy kis alapozással…

 


1. Rétegrend, aljzat, szerkezeti vastagságok

 


₪ Cement-terrazzók aljzata

A korabeli cement és mész kötőanyagú terrazzók mindig legalább két rétegből tevődtek össze: egy kiegyenlítő, hordozó finombeton rétegre fektették a felső, zúzottkövet tartalmazó koptatóréteget. Ez alatt vagy feltöltést, vagy szerkezeti betont találunk.



terrazzo kéreg kiegyenlítő aljzat szerkezeti beton aljzat teherhordó szerkezet


A díszburkolat felső, sokszor színes, mintás rétegének készítése szorosan (aznap, esetleg másnap) követte a kiegyenlítő aljzat elhelyezését, hogy a két réteg között a kötés kialakuljon. A kortárs terrazzo burkolatoknál sincs ez másképp, de ma már a tapadó-hidak lehetővé teszik, hogy a hordozó finombeton réteg korábban készüljön el, vagy – a terrazzót készítő kivitelező helyett – akár más vállalkozó által készített esztrich jellegű, fűtést védő, illetve szerkezeti betonra is kerülhessen a terrazzo koptatókéreg.

 

₪ Epoxy-terrazzók aljzata

A műgyanta-terrazzo, általános esetben az epoxigyanta kötésű terrazzo csiszolt, színes, kőőrleményes koptatórétegének ideális, már csiszolt vastagsága 0,7-1,0 cm. A kiegyenlítő finombeton réteggel szembeni elvárások nagyjából megegyeznek a cement-terrazzónál tárgyaltakkal, két alapvető különbséggel. A műgyanta-terrazzo minden esetben csak a már előre elkészült, teljesen megszilárdult hordozóbetonra fektethető. Az alzatnak megfelelően alacsony nedvesség tartalmúnak is kell lennie. A műgyanta-terrazzo rugalmassága miatt a burkolandó felület dilatációs mezőinek felosztásánál nagyobb táblaméretek vehetők figyelembe. Itt már inkább a beton aljzat lehetséges maximális dilatációs-mező méretei, illetve az épület geometriai jellemzői határozzák meg a legnagyobb elérhető terrazzo táblaméretet, szemben a hidraulikus kötésű cement változattal, ahol a terrazzo szerkezet zsugorodási jellemzőit kell figyelembe venni, így a táblaméreteket a terrazzo határozza meg.

 

₪ Mindkét aljzatra vonatkozóan

Két, alapvetően különböző rétegrendi kialakítás jöhet szóba:


  • A teherhordó aljzathoz, vagy szerkezeti betonhoz leragasztva.


A cement-terrazzo, vagyis a cement kötésű terrazzo csiszolt, színes, kőőrleményes koptatórétegének vastagsága ideális esetben 1,5-2,0 cm. A terrazzo kérget hordozó kiegyenlítő finombeton réteg általában 4,0-6,0 cm vastag, de csak abban az esetben lehet ilyen vékony, ha az alatta lévő szerkezeti betonra le van tapadó-híddal, vagy más megoldással ragasztva, kötve.


  • Önálló csúsztatott szerkezetként.


Ha a kiegyenlítő finombeton réteg 8-10 cm vastagságú, akkor már önálló csúsztatott szerkezetként is készülhet a szerkezeti betonra. Ez szerencsés a következő esetekben: gyenge minőségű a szerkezeti beton, repedezett, a dilatációja nem esik egybe a terrazzo tervezett dilatációival, fűtött aljzatra kell letenni a díszburkolatot stb. Szintén önálló, megfelelő vastagságú és állékonyságú hordozóbeton réteg szükséges a terrazzo alá, ha pl. boltozatos födém feletti rekonstrukciónál az eredeti homok/sitt, vagy az azt helyettesítő könnyűbeton feltöltésre kell visszaépíteni a terrazzót.



 

 

Ezt a terrazzo kérget hordozó kiegyenlítő finombeton vagy aljzatbeton sávot a ráfektetett terrazzo dilatációs rendjének megfelelően szintén dilatálni kell. Szerencsés már a tervezési fázisban, a padlókiosztási tervben meghatározni ezt, a dilatációs megoldással egyetemben. Ha beton az aljzat, javasolt a C25/30 nyomószilárdságú, 0-8 mm szemnagyságú mosott homok adalékolású, F1-F2 konzisztenciájú finombeton betervezése. Amennyiben esztrichből készül a terrazzo aljzata, a javasolt minőség C30-F7. Szintén 0-4 vagy 0-8 mm szemnagyságú kétszerrostált mosott homok adalékolással. Mindkét típusnál szerencsés a szálerősítés és/vagy feszültségelosztó hegesztett háló használata, hogy az egybefüggő, egymástól eldilatált táblák minél kevésbé repedjenek. Bár az esztriches útmutató az EQ3 minőséghez már padlókiegyenlítést ír, az lenne az elvárt betárcsázott minőség. Az EQ3 minőséghez tartozó síkpontosság elérése az epoxy-terrazzóhoz fontos követelmény, jobb már a kiírásban szerepeltetni. A „Technikai specifikáció a terrazzo díszburkolat készítésének műleírásához” részben további a terrazzo aljzatra vonatkozó információk találhatóak.

Az Esztrich és Ipari Padló Egyesület esztrichpadozatokra vonatkozó irányelve segítséget adhat a terrazzo alatti esztrichbeton kiegyenlítőréteg tervezéséhez:


 

2. A terrazzo koptatóréteg alapanyagai


a./ A zúzottkőanyag:

  • üledékes: mészkő (pl. pilisi fehér, vagy vörös tardosi keménymészkő,)

  • üledékes átalakult: márvány (pl. carrarai),

  • magmatikus vulkáni kiömlési keletkezésű (pl. bazalt, andezit)

  • nagymélységi magmás: (pl. gránit, gabbró)

 

Szín szerint: fehér, bézs, világos- és sötétszürke, fekete, vörös, rózsaszín, terrakotta, zöld, khaki, sárga, barna…



zúzalék minta




Az általános adalékanyagon, vagyis a terméskő zúzalékon kívül más, csiszolható anyagok őrleménye is alkothatja, vagy kiegészítheti a terrazzo anyagkeverékének szemcsetartalmát:

 

  • átlátszó- vagy színezett üveg,

  • égetett kerámia (pl. keramit, téglaőrlemény),

  • színezett cementgömb,

  • réz- vagy más fémforgács

  • tükörőrlemény

  • kagylóőrlemény



zúzalék színek



Különböző – a terrazzóval összecsiszolható – betétek is elhelyezhetőek a burkolatba:




 


A terrazzo koptatóréteg tehát ezekből a frakcionált (méret szerint osztályozott és csomagolt), különböző méretű, illetve különböző színű őrleményekből tervezetten összeállított, kötőanyagba ágyazott, speciális keverék.


A terrazzo készítésénél felhasznált külön-osztályozott őrlemények általános frakció-besorolása megegyezik a műkőszerkezetekhez használt műkő szabvány szerint osztályozott őrleményekével (00: kőliszt; 0: kőpor; I.; II.; III.; IV.; esetleg V. méretosztályú szemcsék).

 



vegyes zúzalék, MTA Székház velencei terrazzo szóróőrleménye és a kész burkolat

 

                                    

A külföldről származó, vagy más felhasználási módhoz őrölt kövek, illetve más anyagok (pl. üvegőrlemények) frakciójelölését milliméterben adják meg, az alsó és felsőrosta értékével (pl. 0-2; 2-4; 4-8; de 1-3; 3-6;). Ez is teljesen elfogadott meghatározás. Az átfedések miatt a különböző rostasoron leszitált őrlemények általában megfeleltethetők egymásnak. A keverékbe választott legnagyobb szemcseméret befolyásolja a koptatóréteg minimális vastagságát: nem lehet az átmérőjénél kisebb a nyersen terített vastagság, különben a lehúzó szerszám feltámaszkodik a nagy kőszemeken.


b./ Kötőanyag:


₪ Cementkötésű terrazzo kötőanyaga:

A mai hidraulikus kötésű cement-terrazzo kötőanyaga általában portlandcement, de speciális felhasználás esetén trassz, esetleg római cement is számításba jöhet. A felhasználás módjától, a bedolgozás hőmérsékleti viszonyaitól, a kötőanyag színezésétől stb. függően a tiszta portlandcementtől (CEM-I) a 6-20 % kiegészítő-anyag tartalmú (CEM-II) és a még magasabb kiegészítő-anyag tartalmú (CEM-III) cementekig bármelyik használható az elvárt tulajdonság érdekében. Ezt általában a terrazzo készítője, a terrazzo anyagkeverék tervezője határozza meg. Az elvárt világos vagy sötét szín, ill. a hozzárendelt színezék függvényében választható kötőanyagként a fehércement, vagy a szürkecement.

 


₪ Mészkötésű terrazzo kötőanyaga:

A portlandcement előtti időkben a terrazzo kötőanyaga alapvetően tégla-darálékkal kevert égetett mész volt. Bár műemléki munkáknál még ma is használatos a velencei terrazzók készítésénél, a nagyüzemi cementgyártás beindulása óta kiszorult a terrazzo kötőanyagai közül.

 


₪ Műgyantakötésű terrazzo kötőanyaga:

A legelterjedtebb, és Magyarországon is elsődlegesen használt kötőanyag az epoxy-gyanta.

 


₪ Műgyantával modifikált cement-terrazzo zsákos termékek kötőanyaga:

Polimerrel módosított cement kötőanyag, általában egy-egy gyártó rendszere, fejlesztett terméke. A polimer szilárdságot és zsugorodáskompenzálást biztosít a cementáló rendszerek vékonyabb felhasználásához, a nagyobb repedésmentes táblák kialakításához. Kissé más a hangulata ezeknek a terrazzóknak, kevesebb zúzottszemcsét és több kötőanyagot mutat a felület. Sajnos jelentős szórást mutat ezeknek a – terrazzót inkább csak utánzó, dekorbeton, dekor-terrazzo – előre kevert zsákos termékeknek a minősége. Léteznek professzionális felhasználóknak fejlesztett, már bizonyított gyári keverékű kötőanyagok is. Ilyen például a Mapei – esztrichként is használatos – Ultratop anyaga, valamint az Ideal Work cement-terrazzóhoz kialakított polimer-adagolású Lixio+ anyagcsaládja. Ezek az industrial terrazzók létrehozására való, zsugorodáskompenzált anyagkeverékek kevesebb szemcséjű csiszolatképet mutatnak, de kivitelezésük egyszerűbb technológiával megoldható, és gyári felületlezáró megoldásokkal bírnak. Műemléki felhasználásra nem, vagy csak kötöttségekkel alkalmasak.




Ideal Work Lixio+ és Ultratop-terrazzo, a szintén Mapei termék Dynastone golyókkal



c./ Segédanyagok:

 

₪ Cementkötésű terrazzo festékei:

A cement – vagyis a kőzetszemcséket körbe ölelő, befogó mátrix – színezhető fémoxidpor pigmentfestékekkel. A jóminőségű oxidfestékek tartósan biztosítják a terrazzo színezését. Rekonstrukciónál az eredetinek megfelelő szín kialakításához, vagy az újonnan tervezett terrazzo keverékek színének beállításához színminták, színminta-sorozatok készítése elengedhetetlen. A különböző festékek keverhetőek egymással a kívánt szín eléréséhez. A terrazzo kötőanyagának színe a cement kötésutáni alapszínéből, a festékek színéből, és az őrlemény porfrakciójának színező hatásából áll össze. Emiatt az elvárt kötőanyagszín beállítása nagy tapasztalatot kíván (vagy sok-sok színmintasorozatot…).



színminta

fémoxid festékek cementkötéshez




₪ A műgyanta-terrazzo színezése:

  • elsődlegesen gyári, vagy azzal egyenértékű színezőpasztákkal történik az anyagkeveréskor,

  • vagy már a gyártó által színezett un. főzött műgyanta-termék kerül beépítésre.


Általában RAL színkódok alapján választható a színezés. A kész műgyanta-terrazzónál az alapszín szinte teljesen megegyezik a RAL alapján választott színnel.

 

Minőségjavító adalékok.

A víz-cement tényező csökkentése érdekében plasztifikáló szerek használatosak.

A mátrix tulajdonságainak javítására műanyag- és üvegszál adagolására is lehetőség van.




165 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page