A terrazzót önálló műfajnak tekintjük, hiszen esztétikai értékei, művészi eszközei és formanyelve sajátos technikájából adódik. Természetes, de átlényegített kőanyagával praktikus, tartós, de egyben látványos díszítő feladatot ellátó, változatos burkolatokat alkot. Tekintsük át együtt többezer éves történetét!
A terrazzo megjelenését az oltott mész kötőanyag alkalmazása tette lehetővé. Őskori előképei 8-9000 évvel ezelőttiek. Égetett mész és agyag keverékéből készített, vörös földfestékkel színezett, enyhén felcsiszolt padlók voltak, melybe már mészkő zúzalékot is vegyítettek. Ki gondolná, de e kezdetleges terrazzo még a kerámia égetés technikáját is megelőzte!
Tudjuk, hogy az ókor egyre tervezettebben kiépülő városaiban nagy hangsúlyt fektettek a higiéniára. Pannoniában például pusztán annak köszönhetően, hogy a folyóvizet az egész lakosság számára elérhetővé tették és közfürdőket nyitottak, a várható élettartam egyharmadával meghosszabbodott. Az ókor szilárd anyagokból emelt épületeiben tehát nagy igény mutatkozott a könnyen tisztán tartható és tartós padlóburkolatok iránt, melynek a terrazzo kiválóan megfelelt. E meszes kötésű terrazzók anyagául mindenféle hozzáférhető, de alapjában véve könnyebben csiszolható, különböző színű mészkő kőzúzalékot használtak, melyet az erősebb vegyi kötés végett cserépdarálékkal is kevertek. Ez utóbbi adta a korabeli terrazzók kötőanyagának rózsaszínes alapszínét.
A gyorsan elterjedő technika új lehetőséget teremtett a díszítőművészet előtt is. A kő alapanyag és a kötőanyag színével is operáltak, de hamarosan megjelent az opus signinum padló, melynek felületén egyre bonyolultabb mintákban elrendezett nagyobb cserép- és kődarabok dekoratív, színes, rajzos mintákat formáztak. A terrazzo burkolatok viszonylag gyorsan és költséghatékonyan készültek, így a drága kő, illetve kerámia burkolatok mellett gyorsan elterjedtek. A terrazzóból fejlődött ki a kézzel rakott aprómozaik művészete is, mellyel a napjainkig együtt él. Hódításai révén a Római Birodalom a terrazzo alkalmazását az egész birodalomban elterjesztette, így mifelénk is. Az Aquincumi Múzeumban magunk is láthatunk római-kori terrazzókat és mozaikokat.
A Római Birodalom hanyatlása után a terrazzo művészete Velencében éledt újra, ahol a tudást apáról fiúra adták át az erre specializálódó szakemberek, akik a 13. századra már kialakították sajátos technikájukat. Céhük első említése 1582-ből való. A velencei terrazzo gyorsan kivitelezhető, és a cölöpökre épült Velencében nem utolsó szempontként viszonylag csekély súlyú díszburkolat. A fa födémgerendákra fektetett egyben megszilárduló kérge az épületek statikájának is kedvezett. A Dózse-palotában egy 1325 m2-es egybefüggő terrazzón lépkedhetünk, míg más velencei palazzókban (Ca d’Oro, Grassi, Rezzonico) még használható állapotban lévő, 800 éves eredeti terrazzók is megvannak! A pépes, oltott meszes kötőanyagba cserépdarálékot, különböző nagyságú mészkő és márvány darabokat, valamint azok zúzalékait szórták, majd ezeket nehéz fizikai munkával, kézi célszerszámokkal addig ütötték, döngölték, hengerelték, amíg a lehető legtömörebb réteget el nem érték. A megkötött burkolatot fanyelű, nagyméretű csiszolókövekkel felcsiszolták, majd a kész terrazzót lenolajjal beeresztették. A felületen megjelenő színes, különböző méretű, de akár 3 cm. nagyságú márvány szemcsék káprázatos pompájú, anyagszerű megjelenést nyújtanak. Egy kiterített univerzum!
A terrazzo és a mozaik művészetét a 19. századi európai új városépítészeti felfogása és az abból eredő divat felkapta és elterjesztette. Garnier 1875-ben átadott Párizsi Operaháza különösen világhírűvé tette a velence-környéki szakembereket, akik Európa sőt Amerika szerte jelentős megbízásokat kaptak. Ők alapították meg a világ nagyvárosaiban azokat a terrazzo és esetenként mozaik padlóval foglalkozó cégeket, melyek termékei nagyban hozzájárultak az épített környezet új képének kialakításához.
Magyarországon az 1867-es kiegyezés nyomán a soha nem látott gazdasági fellendülésnek köszönhetően az építőipar is szárnyalni kezdett. A szakemberhiányt részint külföldről érkező iparosokkal enyhítették. Mi sem természetesebb, hogy hozzánk is Itáliából érkeztek terazzós mesterek. „Luigi De Pol Granitto-, Terazzo-, Mozaik-, Cement-áru és Betonépítési Vállalatának” központja a Vörösmarty-utcza 49. szám alatt volt. Számos jelentős épület, így az Iparművészeti Múzeum mozaikját és egybefüggő terrazzóit ők kivitelezték. Olasz mester volt Cristofoli Vincze, Melocco Péter és Leonardo. Cristofoli „czementgyáros, mosaik és granito- terazzoburkolatok vállalkozója” 1868-ban alapított cége az Ilka utca 34. alatt működött. A Melocco Testvérek „színes cementlap- és műkő-gyára” a Csömöri út 12. szám alatt. Az olasz mesterek mellett a legnagyobb és talán leghíresebb a morva származású Walla József „mozaik- és cementáru-gyára” volt. A Rottenbiller utca 13. szám alatt működött. Tevékenységéhez maga Ferenc József is személyesen gratulált. Az ő lányát vette feleségül Róth Miksa, aki a historizáló magyar szecesszió egyik legjelentősebb mestere lett épületdíszítő üvegablakaival és falimozaikjaival.
Már Neoreneszánsz épületeinkben is szembetűnő, mennyire kedvelt volt mifelénk is a velencei terrazzo, melyet meszes kötőanyagba, mozaik sávok által közrefogott mezőkbe fektettek. (Magyar Tudományos Akadémia székház, Friedrich August Stüler, 1865; Pesti Hazai Első Takarékpénztár, Ybl Miklós, 1867, esztergomi prímási palota, Lippert József, 1882.) Jellemzője a nagyobb, cca. 8-12-24 mm-es kőzetőrlemények használata. Legtöbbször az alapzúzalék világos mészkőanyag, de sokszor a keretező rakott mozaik sávokhoz is használt kőzetekből őrölt, és a mozaikhoz fel nem használt szemcséket is tartalmazó zúzalékot is hozzákeverték.
Az 1900-as évek elejére a nagy szemű, velencei terrazzo technikáját szerte a világban, így Magyarországon is lassan-lassan, pár évtized alatt felváltotta az egyre nagyobb mennyiségben előállított portlandcement kötésű, aprószemű terrazzo, mely mégis megtartott számos olyan jellegzetességet, mely még a klasszikus idők hagyománya. Ilyen az épített tér leképezésével kijelölt, bordűrökkel keretezett mezők sora, mely a római császár-kori térfelosztás módszere. A közepükön önálló, díszes minták pedig a hellén típusú mozaik padlók sajátossága. Az Ybl Miklós által tervezett Várkert Bazár épületegyüttese 1875-1883 között készült. Az épületek közül elsőként megnyílott északi testőrségi palota még mészkötésű terrazzót kapott, a következők viszont már cementkötésűt… Bár az 1880-ban épült palota terrazzója az elsők között készülő ilyen jellegű díszburkolat, mégis kiforrott technológiai szintet mutat.
Az új, aprószemű burkolatok gyakran csupán fekete-fehér geometrikus minták sorozatai, de találunk 4-5 színből is összeállított, magas díszítő értékű példákat is. A külső városrészekből a központ felé haladva e burkolatoknak egyre gazdagabb, attraktívabb változatait találhatjuk. De még a szerényebb épületek kapualjait, lépcsőfordulóit is mintás terrazzóval díszítették, mivel a stukkók, kovácsoltvas lépcsőkorlátok mellett a terrazzo kínálkozott az épület presztízsét emelni, a praktikus szempontok miatt pedig nem is lehetett megkerülni. Az egyre kifinomultabb technika meglepően attraktív burkolatok megalkotását tette lehetővé. Zömmel ezzel a technikával készültek pld. az Andrássy úti paloták és a Nagykörút bérházai közlekedő tereinek díszburkolatai, de a nagyobb vidéki városok épületeiben, középületeiben is gyakoriak. Különös, de alig-alig találkozunk ugyanazzal a motívummal a többezer épületben, pedig a terrazzósok, ahogy már ókori elődeik is, nyilván mintakönyvekből ajánlottak. Úgy látszik, mégis hangsúlyt fektettek arra, hogy minden padló egyedi legyen, bármennyire is hasonlítanak egymásra. Ugyanannak a mintakincsnek, formanyelvnek a változatai.
A hazai terrazzóművészet egyik különlegessége, hogy a sajátos, igen magas művészi szintet képviselő magyar szecesszió bevonta eszköztárába a terrazzo által nyújtott lehetőségeket. Lechner Ödön kivételes életművében jelentős szerepet kaptak az épületeibe tervezett egyedi, szecessziós formavilágú, színes, egybefüggő terrazzók. Ezek nem mintakönyvből applikált díszek, hanem a konkrét épület szimbolikáját kiteljesíteni hivatott, oda tervezett iparművészeti alkotások. (Magyar Iparművészeti Múzeum 1896, Magyar Földtani Intézet 1899, Postatakarékpénztár 1901.)
Ezután jelentek meg a „műemléki mozaik” néven ismert, általában 20×20 cm. nagyságú, kőőrlemény alapanyagú, cementes kötésű, préselt burkolólapok. Ezek gyáripari módszerekkel, már nem a helyszínen előállított termékek voltak. Néhány motívum lehetséges variációit kihasználva, esetenként többszínű lapjaiból egybefüggő, dekoratív mintákat lehetett összeállítani. Az egyik legszebb, legszínesebb, legbonyolultabb mintájú „műemléki mozaik” például az Országház (Steindl Imre, 1904.) folyosóit borítja. Walla József műhelyéből kerültek ki. Előnyük volt, hogy helyezésük rövidebb időt vett igénybe, mint az egybefüggő terrazzóké, és előre, akár raktárra is készülhettek. Sajnos a gyáripari termelés lassan tömegtermékké tette, ami nem kedvezett esztétikai megjelenésének, ráadásul valamelyest kiszorította nemesebb előképeit, a nagy- és kisszemcsés egybefüggő terrazzót.
A mai, újra fellendülő építőipar elvárásai újabb kihívásokat elé állítják az épülettől elválaszthatatlan művészi hidegburkolatok tervezőit és kivitelezőit. Az új elvárásokat részint a megemelkedett forgalom jelentette terhelés, a padlófűtés igénye, az esetenként vékonyabb fogadóaljzat és a modernebb design jelenti. Ezeknek például meglepő, attraktív anyagszemcsék: üvegek, csillámok, színes kagylóhéj hozzáadásával, és műgyanta kötésű terrazzo készítésével tudunk megfelelni. A mi küldetésünk, hogy a Palazzo Kft. nyújtotta mérnöki és művészi szakmai ismeretekre, műszaki hátérre támaszkodva megújítsuk a terrazzo műfaját. Ehhez új anyagainkat, innovatív technológiánkat és modern gépparkunkat használjuk föl. Tesszük ezt úgy, hogy továbbra is küldetésünknek érezzük a történeti terrazzók megmentését, hiszen „csakis a múlttal alkotjuk a jövendőt!”
A klasszikus építészeti kultúra és szellemiség letéteményesének tartjuk minden partnerünket, aki akár kortárs, akár klasszikus terrazzót választ épített környezete burkolatául.
Dr. habil BALÁZS Miklós Ernő DLA
Műemléki restaurátor szakértő (21-0452.)
Podmaniczky díjas mozaikművész,
a Magyar Restaurátorok Egyesületének tagja
Tel.: 06 70 489 5245
Commenti